A kézírásról

Kézírásunk egy önismereti tükröt tart elénk. Megmutatja, milyennek látjuk magunkat, milyenek vagyunk valójában, és milyennek lát bennünk a külvilág, hogyan vélekednek rólunk mások.

De hogy lehetséges ez?

Kézírásunk egyéni módon jellemez bennünket. Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nem lehetséges két egyforma kézírás sem. Tollunkat a kezünk mozgatja, de ez a kézmozgás az agyunk által vezérelt tudatos és tudattalan apró mozgások sorozata, épp ezért benne rejlik testünk és lelkünk minden rezdülése, személyiségünk mélysége. Kialakulnak a sajátos, egyedi szabályszerűségek, amelyek a produktum írójának jellemvonásait megkülönböztetik másokétól.

Írásunk egyénivé válása akkor kezdődik, amikor már teljes egészében elsajátítottuk a betűírást, és nem figyelünk már a betűformák „megrajzolására”. Rögzülnek a betűk és az írás elemei, automatizálódnak a mozdulatok, egyre gyorsabban vetjük papírra mondandónkat, kialakulnak az egyéni betűformázások, és így vele együtt az egyéni grafikum.

Kézírásunk viszont nem állandó az idők folyamán. Ebben nagy szerepe van a környezeti hatásoknak, változásoknak. Attól függően, hogy milyen intenzitású, és mennyire tartós hatások érnek bennünk a külvilágból, öröm, bánat, izgatottság, düh, félelem, szorongás, megváltoztatják a viselkedésünk, és ezzel együtt a kézírásunkat is. Ilyenkor szoktuk néha azt is mondani, hogy -"Jaj de csúnyán írok!" 

De ha figyelmesen követjük akár évek során át kézírásunk alakulását, láthatjuk, hogy az egyedi, csak ránk jellemző jellege továbbra is megmarad.